Terméktapasztalatok

Gratulálok a termékeikhez! Szerintem kimagaslóan jók! A histamin intoleranciában szenvedőknek készült probiotikum teljesen egyedi! Nincs benne L. acidophylus, mely a keresztreakció miatt számomra káros törzs. A termék szedésével már az első néhány nap után jelentős javulást tapasztaltam, megszűnt a puffadásom és a hajhullásom is! Köszönöm! A kutatásokhoz erőt, kitartást és minden jót kívánok!
Iván Andrea
(Debrecen, 2021.01.28.)
Stresszes életet élek, persze ki nem. Időnként elfárad a szervezetem, az idegrendszerem és ez nálam úgy nyilvánul meg, hogy nem tudok enni. Próbálok diétázni, kímélő, egészséges ételeket enni, de sajnos olyankor mindentől rosszul vagyok. Nagyon fáj a gyomrom és mindez folyamatosan, egész nap. Iszonyatosan lehúz, nem tudok aludni, dolgozni. Antidepresszánssal is próbálnak kezelni, illetve gasztroenterologus segítségére is szükségem van ezekben a periódusokban. Általában 3 hónap alatt áll helyre, addig folyamatos a kínlódás. Amikor a Napfényvitamin probiotikus készítményeire rátaláltam, egy extrém hosszú, fél éves folyamat közepette próbáltam regenerálódni, a korábbi módszerek nem igazán segítettek az emésztőrendszerem regenerálódásában. Sok próbálkozás után elkezdtem szedni a ColonBalance Plus-t, minden reggel éhgyomorra és egy hónap alatt jelentős javulást éreztem. Ezt követően a reggeli adag után délután bevettem egy PszichoBiotikumot is és egy héttel később teljesen tünetmentes lettem és azóta normálisan étkezem, mindent, változatosan. Nagyon hálás vagyok a gyártónak a készítményért és a jó tanácsokért. Mindenkinek ajánlom ezt a kiváló terméket!
Nagy Éva
(Budapest, 2020. május 4.)
Holisztikus gyógyászattal foglalkozom, több kliensem használta jó eredménnyel a Colon balance-t és a Pszichobiotikumot, mindkettő hiánypótló termék a piacon. A Hisztamin balance viszont még ezeket is felülmúlja, eddig csak külföldi terméket tudtam ajánlani hisztaminos problémákkal küzdő vendégeimnek. Sajnos egy szélsőséges étrendnek köszönhetően nálam is újra megjelentek a hisztaminos tünetek: emésztési problémák, bőrkiütés és viszketés formájában. A tesztek alapján teljesen felborult a rossz bacik aránya és megemelkedett a hisztamintermelők száma. 2 hete ezért én is elkezdtem szedni a Hisztamin balance-t, 4-5 nap múlva csillapodtak az étkezés utáni tüneteim, így 2 hét elteltével pedig radikális javulásról tudok beszámolni, emésztési panaszaimat teljesen lecsökkentette, a puffadás és a meleg víz hatására jelentkező kiütések teljesen visszaszorultak. Hiánypótló termék a magyar piacon!
Farkas-Boross Zita
(2020.03.23. Budapest)
Egy 30 éves férfi vagyok és már gyermekkorom óta pszichés problémákkal küzdök (szorongás, depresszió). 12 éves koromban kerültem először pszichiáterhez, mert már olyan súlyúvá nőtt a probléma. Az orvos gyógyszeres kezelést állított be, majd idővel sikerült elhagynom a gyógyszereket egy ideig, majd ismét rászorultam a gyógyszeres kezelésre. 16 éves koromig egymást váltották a gyógyszeres és gyógyszermentes időszakok, amikor egy nagyon súlyos, pszichotikus mélységű depresszióba kerültem. Ekkor kórházba kerültem, ahol közel három hétig voltam bent, azóta folyamatos gyógyszerszedő vagyok, bár a terápiában többször történt változás.Jelenleg Rivotrilt és Szertralint szedek. Szüleim és én is nyitottak vagyunk az alternatív, természetes gyógymódok felé, ezért az elmúlt közel 20 év alatt sok mindent kipróbáltam (gyógynövények: orbáncfű, citromfű, macskagyökér, komló stb.; vitaminok: nagy dózisú B vitamin komplex, C-vitamin, E-vitamin stb.; ásványi anyagok: többek között szerves kötésű magnézium; étrend: majdnem fél évig tartó tej és gluténmentes diéta, Ehlers Vitalkost; homeopátiás készítmények; Bach virágterápia; Joalis cseppek; Moksa elixír; méhpempő; melatonin tabletta; 5-HTP kapszula és talán nem is tudok most mindent felsorolni) különböző eredménnyel, a gyógyszereket viszont nem sikerült kiváltanom. Tavaly hallottam rokonoktól a PszichoBiotikumról és megrendeltem. Tavaly október végén kezdtem szedni és jelenleg a gyógyszerekkel és egy homeopátiás készítménnyel együtt szedem. A tapasztalatom az, hogy nem is tudom, hogy mikor voltam ilyen jó pszichés állapotban ezelőtt (önmagamhoz viszonyítva, átlagos állapotot figyelembe véve). Azt, hogy melyik készítménynek mekkora a szerepe ebben, nem tudom megállapítani, de úgy gondolom a PszichoBiotikumé jelentős, mivel ezt a gyógyszer-kombinációt már kb. másfél éve szedem, a homeopátiás készítményt tíz hónapja, viszont a határozottan jobb közérzetet csak néhány hete tapasztalom.
A. Zoltán
(2020.02.10. Hódmezővásárhely)
Örömmel értesítem Önöket, hogy nagyon meg vagyok elégedve a Napfényvitamin termékeikkel! Azóta sokkal könnyebben mozgok és szinte nem is fájnak az ízületeim. Sőt még a bal térdem is elkezdett mozogni, pedig ebből a térdemből a gyulladás teljesen kiette a porcot. Ilyen jó termékekkel igazán az elmúlt tíz évben nem találkoztam, pedig már nagyon sok terméket kipróbáltam.
Szabados Edit
(2020.01.22. Bodonhely)
Mióta szedem a Pszichobiotikumot sokkal jobban érzem magam, a szorongásaim szinte megszűntek, kedélyállapotom sokkal jobb. Nagy reményekkel várom a Hisztaminbalance Plus készítményt. Minden hasonló problémával küzdő ismerősömnek ajánlom a készítményeket.
Patkó Margit
(2020.01.19. Budapest)
Nos rengeteg hasfájással küzdöttem kb. 2013 óta feszítés, puffadás, hasmenés voltak a legdominánsabb tünetek. 2017 óta tartok gluténmentes étrendet, ami nagyban enyhített a panaszokon, de még mindig, főleg stressz helyzetekben kísért utamon a hasmenés vagy hasi diszkomfort érzés. Amióta piacra került a ColonBalance Plus szinte folyamatosan szedtem sokkal jobbnak éreztem mint bármelyik korábban tesztelt terméket (gr 8 now, omnibiotic, normaflore stb). Meggyőződésem, hogy ennek köszönhetem, hogy hasmenéses panaszaim augusztussal mondhatni teljes mértékben megszűntek, az egyéb diszkomfort is jelentősen csökkent. Ezáltal több az energiám, jobb az étvágyam és sokkal nyugodtabb vagyok. Elmúlt az évek óta tartó “rettegés”, ami társult a teljesen kiszámíthatatlan módon jelentkező hasmenéses eseményekhez. Sokmindent kipróbáltam, de a fordulatot hozó készítmény mindenképpen a colonbalance volt! Szeptemberben hetekre el is tudtam hagyni a terméket ami számomra óriási eredmény ha azt vesszük, hogy 2016-ban széntabletta nélkül nem tudtam kb. sehová elmenni.. Remélem, hogy sikerült oly mértékben a bélflóra állományt javítani, hogy a javasolt módon kúraszerűen elegendő lesz fogyasztani.
Keller Bernadett
(2019.11.10. Budapest)
Állandó térdszúrásom, mely igencsak megkeserítette a mindennapjaim, jelentősen csökkent. Sokkal könnyebben járok, kevésbé viseli meg a térdeim az állás. A Sport & ArtProtect terméküket fogyasztom már három hónapja.
Piros Magdolna
(2019. 09. 12. Hódmezővásárhely)
Komoly odafigyelés mellett voltak étkezések, amik után erős hasi görcsöket, puffadást tapasztaltam. A tejtermékeket egy ideje kerülöm mégis a tünetek vissza-visszatértek. A Colonbalance Plus probiotikum öt hetes használata után már jelentős javulást tapasztaltam. A hasmenéses panaszaim is enyhültek.
Lukács Péter
(2019. 10. 18. Budapest)
Tisztelt Pintér Úr! Köszönöm a kedves szavakat és a mindenre való odafigyelését. Sok problémám van, de a legnagyobb az izületi kopás. Már régóta figyelem az Ön által fejlesztett vitaminokat, minden leírását elolvasom és most döntöttem, hogy meg is rendeltem /minden nyugdíjból félretéve rá/. Fájdalommal élem a mindennapjaim és már a mozgásomban is eléggé korlátozva vagyok, de nem adom fel. Nehezen, de még elvégzem a rám háruló feladatokat. Ezért bízom annyira a vitaminokban és az ásványi anyagokban, mert úgy érzem, hogy velük könnyebb./ Kertes házban élünk a drága férjemmel, van munka bőven, hál Istennek, mert így rákényszerülünk a mozgásra. Egy a baj, őszinte vagyok, nagyon drága a nyugdíjból kifizetni ezt az összeget, amibe kerül. Mindenesetre most elkezdem szedni az Ön által ajánlottakat, mert biztos vagyok benne, hogy ez a Magnézium, nem az a Magnézium amit a patikában veszek. És itt az év vége, most már az unokáknak kell félrerakni karácsonyi ajándéknak, nem pedig gyógyszerre. Köszönöm, hogy meghallgatott, elnézését kérem, hogy hosszú voltam, sok sikert kívánok a jövőben Önnek a fejlesztő munkájához, hogy minél több embernek tudjon segíteni a gyógyulásában. Tisztelettel S. Antalné, Marika aki 69 éves
S. Antalné, Marika aki 69 éves.
(Salgótarján, 2017. 10. 13.)
“Tisztelt Pintér Zoltán ! Szeretném a tanácsát kérni ebben az esetben. A barátnőmnek /58 éves/ akinek csontritkulása van különböző alkalmakra ajándékozni szoktam a Napfényvitamint, és ő is szokott rendelni általam. Amikor még nem szedte a vitamint erős csontritkulása volt, a következő mérésnél egy évvel később sokkal jobb lett az eredmény, és csak ezt a vitamint szedte (Napfényvitamin D3-K2-vitamin és szerves cink-réz komplex), amit az orvos felírt ki sem váltotta. A labor értékeket mellékelem. Kérdésem az lenne, hogy ennek ismertében tudna e a barátnőm részére valami másik készítményt is ajánlani. a napfényvitamin mellé. Következő gyógyszereket kellene szednie: Sedron 70 mg heti 1, citrokalcium 200 mg napi 2×1. ezeket a gyógyszereket nem szívesen szedné be. ( volt már egyszer veseköve, amit elhajtottak) Pár labor érték: Karbamid 3.7, Kreatinin 66, eGFR 89, Összes kalcium 2.40, Foszfát 1.26, Alkalikus foszfatáz 116, Oszteokalcin 26, TSH 1.84, Béta-crosslaps 424.5 A laboreredményemben normál csontanyagcsere, megfelelő D-vitamin szint igazolódott. Várom megtisztelő válaszát.
Kustos Klára
(Csabrendek, 2018. 03. 19.)
Mióta szedem a Pszichobiotikumot sokkal jobban érzem magam, a szorongásaim szinte megszűntek, kedélyállapotom sokkal jobb. Nagy reményekkel várom a Hisztaminbalance Plus készítményt. Minden hasonló problémával küzdő ismerősömnek ajánlom a készítményeket.
Szabados Edit
(2020.01.22. Budapest)
Nagyon elégedett vagyok a termékekkel, a kiszolgálással! Minden precízen zajlik. Sokkal erősebbnek érzem magam mióta szedem a Magnéziumot például, akár este tíz órakor is tudok vasalni, ha épp szükséges! 🙂 Köszönöm a munkáját, nagyon sok sikert kívánok Önnek!
Baráth Viola
(Esztergom, 2017. 08. 15.)
Szia! Most kaptam visszajelzéseket a Napfényvitamin GoImmun-ról, gondoltam meg osztom veled. Egyik daganatos beteg 1,5 hete eszi napi 2×1-t, megszűnt a hányása fel bír kelni az ágyból pedig frissen műtött hasnyálmirigy beteg áttéttel, újra bír enni. A másik emlődaganatos hölgy beteg, neki marékban hulott a haja, egy hét után hajmosásnál feltűnt neki, hogy csökkent a hajhullása. Most 3 hete eszi és egyáltalán nem hullik a haja. Ez nagyon szuper eredmény hála neked.
Fekete Margó
(Kiskunfélegyáza, 2017. 10. 09.)
Kedves Pintér Zoltán Úr! Szeretném örömmel megosztani Önnel, hogy a 25-OH-Calciferol labor értékem egy év alatt 42 értékről 111-re emelkedett.
Kiss Mária Éva
(Székesfehérvár, 2017. 09. 08.)
Nekem van vevőm aki boldog, hogy rátalált a PszichoBiotikumra! Elmondása szerint önbántalmazó, de mióta szedi azóta teljesen jól van. A szempillája is ki tudott nőni. Nagyon örülök, hogy segíteni tudtam neki ezzel a készítménnyel! Hálásan köszönöm Önöknek!
Kállai Ilona
(2019. 09. 06. Kecskemét)
Bejelentkezés
REGISZTRÁCIÓ

Elfelejtett jelszó

Elfelejtetted a jelszavad? Kérjük, add meg felhasználónevét vagy e-mail címedet. E-mailben küldünk egy linket az új jelszó létrehozásához.

FEL
Arrow

KOSÁR 1